2800 Tatabánya
Nyárfa u. 24
Tel:30/263-4243
navilex.hu@gmail.com

Bluetooth telefon kihangosító




Talán az egyik leghasznosabb kiegészítő a kocsiban a Bluetooth telefon kihangosító. Ez a funkció szinte az összes mai telefonban megtalálható és arra találták ki hogy 5-10 m távolságig vezeték nélkül lehessen a telefonhoz fülhallgatót vagy egyéb kiegészítőt csatlakoztatni. A mi esetünkben a fülhallgató az autóba beépített Bluetooth vevő lesz, ha sikerült összepárosítani a telefonunkkal, akkor - beállítástól függően - beszálláskor teljesen automatikusan összekapcsolódik azzal, hívás esetén lehalkítja a rádiót, 2-3 csengetés után akár automatikusan be tud lépni, az autó hangszóróján halljuk a másik felet, ha befejeztük a beszélgetést, automatikusan bontja a vonalat és visszaállítja a rádiót az eredeti hangerőre.

A Camry esetében a kihangosító mikrofonja fent a kapunyitó és a tetőablak vezérlője mellé van beépítve, ezért ebbe az irányba illik beszélni, és nem árt ha telefonálás közben az ablak fel van húzva és a klíma sem megy teljes gőzzel.

Ahhoz hogy ezt a szolgáltatást így tudjuk használni, néhány funkciót be kell állítanunk.
Először is a telefonunkon be kell kapcsolni a Bluetooth-t, ezt általában a Kapcsolatok vagy Alkalmazások menüben találjuk meg. A telefon akkujának kímélése érdekében ezt használaton kívül (éjszakára) érdemes kikapcsolni. Ha van olyan menüpont a telefonon hogy "Saját telefon felfedezhetősége" vagy hasonló, akkor ezt kapcsoljuk be, ugyanis csak ekkor talája meg automatikusan a másik készülék. Szintén a Bluetooth menüben van az "Audió eszközök keresése", itt kell majd elindítani a keresést.
Kapcsoljuk be az autót, az INFO gombra megjelenő "Információk" képernyőn válasszuk ki a "Telefon" menüt:



Jelenleg még a telefon nem kapcsolódik, tehát ezt az üzenetet kapjuk:



Nyomjuk meg a bal alsó "Beállít." gombot a Bluetooth beállítások menüjéhez:



Itt a jobb felső "Bluetooth" gombbal lépjünk be a Kihangosító beállítás menübe:



Ezen a képernyőn lehet az autóval új telefont összepárosítani vagy egy régi telefont törölni, elnevezni az autó kihangosítóját (Eszköz neve), vagy megváltoztatni az alapértelmezett kódszámot. Válasszuk a "Bluetooth telefon" sorban a "Bevitel"-t:



Most indítsuk el a telefonon az "Audió eszközök keresése" funkciót.



A telefon meg fogja találni a CAMRY nevű új eszközt (vagy aminek el van nevezve), és a telefonba be kell írni a négyjegyű kódszámot. Ezt követően megtörténik az összekapcsolódás:



Ha a telefonon megjelenik olyan kérdés hogy engedélyezem-e ehhez az eszközhöz való automatikus kapcsolódást, ezt feltétlenül engedélyezzük, különben beszállás után a zsebünkben lévő telefon mindig felteszi a kérdést hogy akarok-e csatlakozni. Az automatikus csatlakozás az autóban alapértelmezettként be van állítva, de ez kikapcsolható az "Auto csatl." gombbal:



Ezzel összepárosítottuk a telefont az autóval, és már lehet is használni.
Összesen 6 telefont lehet így az autóba beprogramozni, de csak egy lehet aktív, ezt ki kell választani:



A már szükségtelen telefont ki lehet törölni a Bluetooth menüben:



A beállítások között megtaláljuk a hangerőállítást a beszélgetéshez és a csengetéshez. A sebességfüggő hangerő nagy sebességnél a hangerő növelésével kompenzálja a menetzajt.



A képernyő beállításnál lehet megadni hogy néhány másodperc csengetés után automatikusan felvegye-e a telefont (Auto válasz), vagy nekünk kell gombnyomással felvenni:



Egyes telefonoknál az autó képernyője kijelzi a telefon akkujának töltöttségét és a térerőt is:



A beállításoknál lehet a telefonkönyvet feltölteni, új bejegyzéseket tárolni, a meglévőket javítani vagy törölni.



A telefonkönyvben létrehozhatunk csoportokat ahová majd a neveket rendezhetjük.



A telefonkönyvbe vihetünk fel tételeket egyenként....



vagy áttölthetjük a telefonból akár az összes névjegyet.
A teljes telefonkönyv áttöltését nem mindegyik telefon támogatja, a Bluetooth-os telefonok egy része is csak egyenként tudja áttölteni a neveket, vagy még egyenként sem. Keressük meg a telefonban a Nevek menüben a választható opciók között a "Névjegy küldése Bluetooth-on" lehetőséget. Ha van ilyen, nézzük meg hogy csak az aktuális névjegyet, vagy az összeset át tudja küldeni. A "Névjegy másolása" nem jó, ez csak a SIM kártya és a telefon belső memóriája között másol. Jelöljük ki az összes nevet, és nézzük meg hogy így is működik-e a küldés. Ha nem, akkor próbáljunk keresni egy olyan telefont ami ismeri ezt a funkciót, és a SIM kártya cseréjével azzal áttölteni a neveket. Ha működik a küldés, akkor az autóban a "Beállítások - Telefonkönyv - Adatátvitel" pontban indítsuk el a telefonkönyv áttöltését. Ekkor lebontja a meglévő hangkapcsolatot a telefonnal, összekapcsolódik adat módban és elindul az adatok áttöltése:



Több telefonból is tölthetünk át névjegyeket, a telefonkönyv bővíthető:



A telefonkönyv illetéktelen személyek elől lezárható és jelszóval védhető:



A telefonkönyvben tárolt nevek közül a legfontosabbakat (max. 17-et) gyorshívóként beállíthatunk, ezek menet közben is elérhetőek, míg a teljes telefonkönyvben csak álló helyzetben keresgélhetünk:



Ha a hívó félnél engedélyezve van a számküldés, akkor bejövő hívásnál megjelenik a telefonszáma, ha pedig szerepel a telefonkönyvünkben akkor a neve is. A szolgáltató +36xx formátumban küldi a hívószámot, ezért csak akkor jelenik meg a hívó neve ha a telefonkönyvben pontosan így van tárolva.
A bejövő ill. kimenő hívások naplója visszakereshető és persze törölhető is, de egy hívó száma akár a naplóból be is tölthető a telefonkönyvbe:



Hívás kezdeményezhető ill. megszakítható 3 módon: a telefonkészüléken, a kormányon lévő gombokkal, vagy a képernyőn:



A beszélgetés hangereje menet közben a képernyőről szabályozható:



Beszélgetés közben a "Ném." gombbal a hívás elnémítható hogy a hívó fél ne hallja a kocsiban folyó beszélgetést, vagy ha nem akarjuk hogy a kocsiban ülők hallják a hívó felet akkor az "Átadás" gombbal kikapcsoljuk a kihangosítást és csak a telefonkészülék fog működni:





Gyárilag az összes Toyota/Lexus gépkocsiban alacsony a kimenő hangerő szintje, azaz én a kocsiban kiválóan hallom a másik fél hangját, ő gyengén hall engem. Ennek javítására is van lehetőség:
A beállításhoz be kell lépni a program szervízmenüjébe:
A DISP vagy az INFO gomb nyomvatartása közben a világításkapcsolót háromszor fel-le kapcsoljuk:



A jobb felső sarokban a MENU-re nyomva a Diagnosis Menu-be jutunk:



A legalsó "Bluetooth TEL Check" menüpontban a "Handsfree Voice Quality Set" menüpontot választjuk:



A kimenő hang erejének növeléséhez a "Send Voice Level" értéket növeljük 3-ra vagy 4-re.
A "Voice Quality Type" beállításhoz ne nyúljunk!



A "Handsfree Menu"-vel léphetünk a menüben vissza, a teljes kilépéshez tartsuk nyomva a DISP gombot 5 mp-ig.



navilex.hu@gmail.com
30/263-4243
Vissza a főoldalra